Történetünk

Két évszázada a jövőbe fektetünk

Nemzetközi pénzügyi fejlődésünk

Több mint 200 éve a Schroders formálja a nemzetközi pénzügyek világát, következetesen ügyfeleit helyezve a középpontba. Történetünk a vállalkozó szellem, a kitartás és az alkalmazkodás példája – éppúgy, ahogy a globális piacok fejlődése . Büszkék vagyunk arra, hogy ügyfélkapcsolataink közül sok évtizedeken át fennáll.

Ismerje meg a Schroders 200 éves történetét ebből a rövid áttekintésből!

Kereskedői kezdetek

1804-ben, alapításunk évében a fiatal Johann Heinrich Schröder Londonban partnerségre lépett bátyjával. A következő 80 évben a Schroders London egyik vezető kereskedelmi bankjává vált, kötvényeket bocsátva ki Európa, Amerika és Ázsia meghatározó infrastrukturális fejlesztéseire. Jövőbe mutató kezdeményezések mellé is odaálltunk – így például 1870-ben kötvénykibocsátással támogattuk Japán első vasútvonalának megépítését.

1924-ben létrehoztuk első befektetési alapunkat, 1926-ban pedig megalakítottuk befektetési osztályunkat és elkezdtük kezelni ügyfeleink vagyonát. 1959-ben bevezették részvényeinket a Londoni Értéktőzsdére, ahol a kibocsátást tizennyolcszorosan túljegyezték. A Schroder család jelentős részesedést tartott meg, ezzel biztosítva hosszú távú szemléletünk védelmét és a stabil tulajdonosi struktúrát, amely még ma is megvan.

2000-ben eladtuk befektetési banki üzletágunkat, hogy az eszköz- és vagyonkezelésre összpontosítsunk. Napjainkra a privát piacokra is beléptünk, új utakat nyitva ügyfeleink számára.

A növekedésbe fektetünk

A felvásárlások mindig is növekedésünk részét képezték: kulcsfontosságú képességeket hoztak, és segítettek az ügyfeleink változó igényeihez igazodni, valamint alkalmazkodni a gyorsan változó világhoz.

Csak 2016 óta több mint egy tucat tranzakciót hajtottunk végre, amelyekkel jelentősen bővült szaktudásunk a magántőkepiacon (az ingatlanoktól az infrastruktúra-finanszírozásig) . Vagyonkezelési kínálatunkat is erősítettük, beleértve egy pénzügyi tanácsadók számára szánt piacvezető szolgáltatást.

Mi a sikerünk titka? Csak olyan cégeket vásárolunk fel, amelyek összhangban állnak kultúránkkal és értékeinkkel. Célunk a szakértelem fejlesztése, nem az önmagáért való növekedés.

A változás és az innováció felkarolása

Fejlődésünk motorja az innováció. Mindig új utakat keresünk arra, hogy az aktív vagyonkezelés segítségével ügyfeleink megvalósíthassák céljaikat.

Például első brit nyugdíjalap-mandátumunkat 1947-ben nyertük el; 1971-ben indítottuk el első ingatlanalapunkat, hogy alternatív termékekhez is hozzáférést biztosítsunk. 2006-ban elindítottuk diverzifikált növekedési stratégiánkat, egy évvel később pedig a globális klímaváltozási részvényalapunkat (Global Climate Change Equity). 2009-ben létrehoztuk a GAIA platformot, hogy a befektetők számára könnyebbé tegyük a hedge fundokkal kapcsolatos szakértelem elérését.

Ma már házon belül kidolgozott, többszörösen díjazott fenntarthatósági befektetési keretrendszerünk beépült befektetési folyamatainkba. Adattudósaink korszerű elemzésekkel támogatják befektetési csapatainkat, így továbbra is az aktív befektetés élvonalában maradunk. Folyamatosan alkalmazkodtunk az ügyfelek igényeinek változásához, és bővítettük jelenlétünket a főbb globális piacokon, hogy közelebb legyünk ügyfeleinkhez.

Globális partnerhálózat

A partnerségek szélesebb perspektívát nyitottak számunkra: befektetési szakértelmünket ügyfeleink terjesztési hálózataival ötvözzük, hogy megfeleljünk a végfelhasználók igényeinek. E partnerségi stratégia révén elérhetővé válnak számunkra a világ legdinamikusabban növekvő piacai.

Ilyen például a 2005-ben a kínai Bank of Communications-szel közösen létrehozott vállalat, az indiai Axis Asset Managementtel kötött 2012-es partnerség, az Amerikai Egyesült Államokban a Hartford Funds-szal kialakított kapcsolat – amelynek keretében 10 speciálisan kialakított alstratégiát kínálunk amerikai ügyfeleknek –, valamint a japán Nippon Life-fal indított közös vállalat, amely 2021-ben piacvezető hozamokat ért el az ügyfeleknek. 2024-ben jelentettük be a Phoenix Grouppal kötött stratégiai partnerségünket, amelynek célja, hogy Future Growth Capital néven az Egyesült Királyságban új privát piaci vagyonkezelőt indítsunk.

Reagálunk ügyfeleink fenntarthatósági igényeire

Büszkék vagyunk arra, hogy fenntarthatóság iránti elkötelezettségünk régóta fennáll: már 2001-ben közzétettük első felelős befektetési irányelvünket.

Aktív vagyonkezelőként lehetőségünk van jelentős változásokat elérni azzal, hogy a párbeszédet folytatunk a vállalatokkal a stratégiai tőkebefektetési döntésekről, védve és növelve ügyfeleink vagyonát. 2019-ben többségi részesedést szereztünk a BlueOrchard cégben, amely az impact investing és a mikrofinanszírozás úttörője. Egy évvel később a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) elemzéseket teljeskörűen integráltuk befektetési stratégiáinkba.

Ezek a lépések is támogatják azon stratégiánkat, hogy ügyfeleinknek segítsünk megvalósítani befektetési és klímacéljaikat.

Közösen teremtünk jólétet

Ma az aktív vagyonkezelési szemléletre fókuszálunk – a változó viszonyokra intelligens befektetési stratégiával reagálunk, hogy ügyfeleink egy összetett világban is elérhessék céljaikat.

A privát piacok és a vagyonkezelés továbbra is alapvető szerepet játszanak a Schroders stratégiájában, lehetővé téve számunkra, hogy világszerte magánszemélyeket, családokat és családi irodákat szolgáljunk ki. Megközelítésünket a generációkon átívelő családi örökség értékei formálták: ugyanazzal a gondossággal, folytonossággal és személyes elkötelezettséggel szolgáljuk ügyfeleinket, mint amit a Schroders család mindig is képviselt.

Büszkék vagyunk örökségünkre, és továbbra is inspirál bennünket küldetésünk: „közösen teremtünk jólétet” – ügyfeleinkkel, munkatársainkkal és a társadalommal – a jövő generációi számára. A jövőre tekintve múltunkból merítünk önbizalmat, és változatlanul elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy együtt formáljuk a jövőt.